Füge és Zorró barátra lelt
A kanizsai srácok teljes odaadással gondozzák a menhely állatait

Az Élettér Állat- és Természetvédelmi Egyesület menhelyén régóta számos kutyus várja a gazdikat, a gyerekek, ha tehetik, minden szabadidejüket az állatokkal töltik.
Főleg azok az általános iskolás diákok keresik fel naponta a menhelyet, akik különféle okok miatt nem tarthatnak otthon kutyát.
 -Szerencsére szívesen is jönnek-kezdte Varga Kátolyné, a menhely vezetője.-
Nálunk főleg kutyusok vannak, s a gyerekek sokat törődnek velük, s ez nagy öröm számukra. Az állatoknak szükségük van a gondoskodásra, de sajnos még mindig számos állat kerül megzavarodva, sorsára hagyva az utcára.
 -Állatvédő vagyok-jelentette ki határozottan a hevesis Nikolett.-Szeptember óta, mikor csak tehetem, itt vagyok, általában megtalálom a közös hangot mindegyikkel. Mindig vannak ici-pici kölykök is, most a fekete keverékek a legapróbbak. A kedvencem Füge, egy németjuhász keverék, nagyon közvetlen és barátságos társ. Jó vele sétálni, mert bírja az iramot, s már több dolgot is meg tudtam tanítani neki.
 Az ifjú állatvédők közül a legaktívabb a Péterfy-iskola ötödikes tanulója, Dávid, aki már egy éve ápolgatja és szelídíti rendszeresen a menhely ,,lakóit".
 -Egy éve jövök, s nincs olyan nap, hogy ne gondolnék az itteni kutyámra-mesélte mosolygósan Dávid.-Zorró egy fekete vizsla, hát nála aranyosabb és kedvesebb állat nincs a földön. Tiszta izom, kicsattan az egészségtől, amikor sétáltatom, nemcsak ő, de én is megerősödöm. Otthon nem engedik meg, pedig nagyon szeretném hazavinni, hogy mindig velünk lehessen. S ha nem lenne elég vele a futás, akkor a többieket is megsétáltatjuk.
 -Jaj, majdnem elfelejtettem-kapta fel fejét Nikolett.-Füge régebben egy telephelyet őrzött, aztán a vállalat megszűnt, a szívtelen tulajdonos otthagyta a kölykével együtt. Aztán a picit  elvitték, Füge pedig hű társként maradt itt nekem.
 Egy kisfiú szinte minden kennelnél megállt, s mindegyik állatot megsimogatta. Az egyikben mélabús, nagy szőrmók feküdt az ajtóban, körülötte csaholó társaitól zengettek az ólak.
 -Az a kis kedves fehér-szürke lánykutya, Szöszi a legédesebb-mutat Péter a nyugodtan pihenő pamacsra.
 -Ő már két éves, ezért nem lehet tanítani. Kicsit butácska, de legalább szeretetre méltó. Egyikre sem tudnám azt mondani, hogy undok, hiszen ezeket az állatokat kirakták, legalább itt mi mindannyian rajongunk értük.

Zalai hírlap-2006.08.26